2013. február 26., kedd

Örömhírek
Sikeresen levizsgáztam biztosításból, úgyhogy már biztos, hogy az Allianznál fogok dolgozni. :) Másik örömhír is ért minket: Miki lehetőséget kapott, hogy kimenjen 1 évre Erdélybe önkénteskedni a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány képviseletében. Nagyon jó lehetőség, csakhogy ez azt jelenti, hogy egy évig távol leszünk egymástól. Egyelőre bele sem merek gondolni, mi lesz velem nélküle. Félek, mi lesz velünk. Attól, hogy eltávolodunk, attól, hogy rájön, jobb neki nélkülem, attól, hogy talál valaki mást... Én pedig úgy érzem, egyedül életképtelen vagyok. Be fogok depressziózni, és itthon fogok kuksolni egyedül. Kevés barátom van sajnos, úgyhogy nagyon magányos leszek. De nem szeretem sajnáltatni magam. Majd sokat dolgozom, olvasok, és filmet nézek. Úgyis meg kell erősödnöm egyedül is. És hátha a távolság mégis jó hatással lesz a kapcsolatunkra, és az 1 év letelte után még közelebb kerülünk egymáshoz. Ráadásul akkor anyagilag is jóval stabilabb helyzetben leszünk remélhetőleg. Ráadásul Mikinek nagyon jót fog tenni, hogy utazhat, azzal foglalkozhat, amivel szeret, és ezt még meg is becsülik, aztán pedig hátha könnyebben kap majd egy jó kis álláslehetőséget. Engem is csábít az utazás lehetősége, és sajnos még nem voltam Erdélyben, de most nem hagyhatok itt mindent. Szeretném kipróbálni magam az Allianznál, pénzt keresni, és az Avonozást is nagyon megszerettem. Ha minden igaz, lesz pár új tanácsadónőm. :) Holnap kezdődik az új kampány, már nagyon várom, hogy rendelhessek. És tök jó, hogy másnap már meg is kapom.
Végre itt a tavasz! Gondolom Ti is nagyon vártátok már. Lehet nagyokat kirándulni, sétálni, nyílnak a virágok, és mi Mikivel nagyon szeretünk fotózni, úgyhogy már várom, hogy szép virágos képeket és tájképeket készíthessek.


Ma hazamegyek pár napra, mert leutazik Pécsre Miki anyukája, és itt tölt egy-két napot. Addig én a szüleimnél leszek. Legalább kutyázhatok. Hiányzik Dió, a törpetacskóm. Ha Miki elutazik, veszek egy macskát. :) Macskám még úgysem volt. Illetve egyszer egy napig, aztán elszökött. De kicsit félek, hogy karmol majd, ugyanis egyszer rám támadt egy macska. Tudom, hogy nem éppen vérszomjasak, sőt, cukik, de azért én megijedtem. És a kutyákat is akármennyire szeretem, sokszor álmodom azt, hogy rám támadnak. Nem tudom, mi lehet ennek a mélyebb jelentősége.
Megyek, keresek valami olvasnivalót. Legyetek rosszak!

++ purred Unknown at 19:50 | 0 comments


0 Comments:

Megjegyzés küldése

<< Home

++ me.ow
Szia! A nevem Infanta. 20-as éveim végét taposom. Kommunikáció szakon diplomáztam, újságírói és rádiós műsorvezetői tapasztalatot szereztem. Jelenleg pénzügyi tanácsadóként dolgozom. A párommal másfél éve vagyunk együtt, amit megnehezít, hogy hangulatzavarban szenvedek...

++ cool.cats
Amilgade
vikiworks
Altair
Szilvamag olvas
Virág Laura
Ír puding

++ the.cat's.meow
Designed by dragonfae
Thanks to blogskins.com